Kedves Olvasó!
Az Éjszaka Testvéreiben számos különböző típusú emberrel találkozunk, és persze ezek között akad számos értelemben vett gátlástalan vagy gonosz egyén. Arra keresem a választ hogy ez a fajta gonoszság veleszületett vagy a körülmények, környezeti hatások váltják ki?
A gonoszság egyidős az emberiséggel, hiszen a történelemünk is tele vannak gyilkosságokkal, brutális kegyetlenségekkel és más szörnyűségekkel, amiket egymás ellen követtek el az emberek. Alkalmanként különböző igen kreatív kínzó eszközöket alkottak meg, ilyen volt például a Bronz Bika. Az életnagyságú, teljes egészében bronzból készült bikába simán befért egy jól megtermett férfi is, a bika alján található ajtón keresztül. Amint az áldozat elfoglalta közel sem kényelmes fekhelyét az állatban, az ajtót bezárták, a tüzet pedig begyújtották a bika alatt. Az áldozat teljesen szétégett, olyannyira, hogy a legendák szerint a csontjai “úgy ragyogtak, mint a drágakő”. A legenda szerint azonban ez nem volt elég szórakoztató a megrendelőnek, ezért a bikába egy különleges kürtöt építtetett, amely úgy továbbította az áldozat haláltusájának hangjait a külvilág felé, mintha valójában egy bika üvöltene. Ez is lett a szegény feltaláló végzete, hiszen a kürt tesztelésének céljából a megrendelő parancsára bemászott a bikába, és a megrendelő úgy döntött, illő lenne a bikát éles körülmények között tesztelni, így alágyújtott egy kicsit a feltalálónak. Habár szegény szobrász nem lelte halálát saját találmányában, nem sokkal ezután a megrendelő lehajíttatta egy szikláról – ebben egyébként a különböző források megoszlanak, vannak olyanok, melyek szerint a feltaláló meghalt a bikában. Gonoszság azonban nem csak a múltban létezett, hiszen mindennap látjuk, halljuk, hogy milyen elítélendő dolgot követnek el egyes emberek másokkal, sokszor a megbánás legapróbb szikrája nélkül.
Amikor valami igazán rettenetes tettről hallunk, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy vajon mitől lesz gonosz valaki? Az ember annak születik, vagy a körülmények változtatják azzá? A helyes neveléssel a gonoszság kiküszöbölhető?
Vannak vizsgálatok amik azt a célt szolgálják, hogy választ adjanak arra, hogy miért követnek el brutális, kegyetlen dolgokat a „normális”, átlagemberek. Több szakember is a körülmények kényszerítő hatásáról és a hatalom részegítő erejéről vélekedett, tehát arról, hogy egy istenfélő, becsületes ember hogyan dobhatja el az alapvető etikai normáit.
Mi történik akkor, ha az emberbe bele van kódolva az antiszociális hajlam? Mi van az egoistákkal, a pszichopatákkal, a szociopatákkal, a szadistákkal, a narcisztikusokkal, tehát azokkal, akik nem csupán rosszat tesznek, hanem kifejezetten élvezik, hogy másoknak árthatnak? Milyen ember az, aki más emberek szenvedéséből kovácsol előnyt magának?
Kutatások szerint négy típus létezik az ilyen emberekből: a nem klinikai pszichopata, a narcisztikus, a machiavellista és a hétköznapi szadista. A négy típusban az a közös, hogy mind képes a brutális kegyetlenségre, de szignifikáns különbségek is vannak közötük. Abba is hasonlítanak, hogy extrovertáltak, képesek jó első benyomást tenni, meg tudják kedveltetni magukat másokkal, akiknek később rémálommá változtatják az életüket, vagy kihasználják őket. A különbségek között kell említeni, hogy a narcisztikus nagyzoló önreklámozó személy, aki igényli a folyamatos csodálatot, áhítatot. A machiavellista leginkább a mesteri manipulációban jeleskedik, tehát az ilyen ember úgy forgat ki másokat a vagyonából, hogy az észre sem veszi, csak akkor, amikor már késő.
A legelvetemültebb a pszichopata, aki az empátia teljes hiánya nélkül manipulál, sérülést okoz, és abszolút nem érdekli, hogy eközben mit érez a másik ember.
Mivel ezek a személyiségtípusok nem szoronganak, kicsit sem izgatja őket mások véleménye, ezért nagyon jól szerepelhetnek az élet számos területén például az állásinterjúkon. A hétköznapi szadisták is brillíroznak mások megtévesztésében, és örömöt lelnek abban, ha fájdalmat, szenvedést okozhatnak.
2017-ben a koppenhágai egyetem kutatói felfedeztek egy faktort, ami minden, a személyiség sötét oldalához tartozó emberre jellemző lehet, éppen ezért nevezték el D-faktornak, ami a sötét oldalra (dark side) utal. Habár a narcisztikus más, mint a szadista, mégis az eredmények szerint az, aki ezen az általuk kidolgozott D-skálán magasabb értéket mutat, az magasabb pontszámot fog kapni a más, sötét személyiségjegyeket felmérő skálán is. A kutatók az intelligenciához hasonlították a D-faktort, mert az ugyancsak nehezen megfogható dolog, mégis jellemző, hogy az, aki jól teljesített egy IQ-teszten, egy másikon is jól fog szerepelni. A D-faktor tehát azt jelenti, hogy az embernek van egy általános beállítódása, ami vagy a saját hasznát maximalizálja, másokéval pedig nem foglalkozik, vagy kifejezetten rosszindulatúan csökkenteni akarja azt, ezt pedig mindenféle hitrendszerrel igazol, illetve ezekkel megpróbálja alátámasztani, igazolni tetteit. A hitrendszerre azért van szüksége az egyénnek, mert így nem érez bűntudatot, szégyent, egyéb kellemetlen érzést, amit a lelkiismerete okozhatna. A kutatók azt is állítják, hogy a típusok csak annyiban különböznek egymástól, hogy a D-faktor melyik eleme erősebb bennük. Ennek alapján például a narcisztikus egyénben az önigazolás van előtérben. A szadista esetében a szenvedés miatt érzett öröm, kielégülés van erősebben jelen. A gyakorlatban ez úgy jelenhet meg, hogy az, akinél gyakrabban előfordul a rosszindulatú viselkedés egyik fajtája, például boldoggá teszi mások megalázása, az nagy valószínűség szerint más ártalmas dolgot is el fog követni, például lop vagy csal, esetleg előszeretettel gyilkol vagy kínoz meg másokat.
Ugyanakkor azt továbbra is el kell kerülnünk, hogy valakit csak azért gonosznak nevezzünk, mert a saját érdekeit tartja szem előtt.
Szerinted a könyvből melyik szereplőkre illenek leginkább ezek a viselkedési modellek?
Köszönöm, hogy meglátogattad a blogot.
Üdvözlettel:
Gary Abott
